Mit tudnál kezdeni velem?
A legfontosabb kritérium: minden olyat átadhatsz, amit gyűlölsz csinálni: ezért használsz asszisztenst.
Minden olyat is átadhatsz, amit csípőből nem tudsz megtenni, biztos menne, ha elég időt szánnál rá, hogy beleásd magad a témába, de vagy nincs hozzá kedved, vagy mondjuk ehelyett a vállalkozásod bővítésével, új ügyfelek, feladatok szerzésével is foglalatoskodhatsz.
Mindazt is érdemes kiszervezni, amihez új alkalmazott, új iroda – de minimum a meglévő bővítése -, infrastruktúra – számítógép, internet, szoftverek, telefon -, járulékok, cafetéria, utazási költségtérítés, fizetett szabadság kellene, mert hidd el, teljesen felesleges és jóval nagyobb költséggel és időráfordítással jár, mint ha engem bízol meg szimpla órabérért havi vagy heti elszámolásban.
Ráadásul én nem hétfőtől péntekig 9 és 5 között dolgozom, hanem amikor kell… Amikor pedig nincs feladat, akkor fizetség sincs. Ezt egy alkalmazottal nem teheted meg.
Jó néhány kutatás bizonyítja, hogy egy teljes, 8 órás munkaidőből maximum 4-5 óra az, amit a dolgozó valóban produktív munkával tölt, a többi kávé, ebéd, internetes böngészés, maszek telefonhívás – és ebben még nincs benne az utazásra szánt idő és költség.
A teljesség igénye nélkül mutatom a kiszervezhető feladatokat, biztos van olyan is, ami most nem jut eszembe, beszéljünk, hátha találunk megoldást.:-)
Virtuálisan, online, telefonon megoldható feladatok például a különféle területeken:
Ügyfélszolgálat:
- e-mailek kezelése
- kimenő-bejövő hívások (pl. időpont egyeztetés ügyfelekkel, partnerekkel)
- megkeresések kezelése
- felhasználói fórumok kezelése, moderátori feladatok (pl. Facebook csoport)
Weboldal, social media:
- social media felületek kezelése (Facebook, YouTube, LinkedIn)
- blogolás
- weboldal tervezés, létrehozás, karbantartás (WordPress, Html, Css)
- webáruház anyagainak elkészítése, feltöltése és működtetése
- keresőoptimalizálás (SEO)
- PPC marketing feladatok (Google Analytics)
- video- és képszerkesztés, vágás, feltöltés
Projektmenedzsment:
- partnerek felkutatása
- árajánlatok bekérése
- résztvevők koordinálása
Utazásszervezés:
- útiterv optimalizálása
- költségvetés készítése
- repülőjegy és szállás foglalása
- az útközben felmerülő problémák azonnali megoldása
- több autó, sofőr és feladat esetén logisztika
Adminisztráció:
- elektronikus dokumentumok rendszerezése (pl. Dropbox vagy Google Drive)
- időpont egyeztetés és a Google naptárad kezelése valamint szükség esetén emlékeztetők tőlem levélben és/vagy telefonon, hogy soha ne felejtsd el, kinek mit-mikorra-hova ígértél
- hanganyagok gépelése, levelek, iratok formázása
- árajánlatok elkészítése és megküldése
- prezentációk elkészítése
- arculati elemek elkészítése
- felmérések elkészítése, kiértékelése
- versenytárs elemzés
- fordítás
- lektorálás
- anyagok elkészítésében való részvétel
Műszaki rajz:
- bármilyen papíralapú rajz szerkeszthető AutoCad rajzzá alakítása
- némi specifikus megbeszélés után tervek elkészítése
Munkaszervezés:
- feladatok megvalósítása
- új munkatársak, alvállalkozók toborzása, szűrése
Könyvelés előkészítés:
- bejövő-kimenő számlák kezelése, nyilvántartása, digitalizálása
- könyvelési anyag összekészítése, kapcsolattartás a könyvelővel
- kimenő számlák kiállítása, NAV adatszolgáltatás intézése
- profi kimutatások elkészítése excelben
- akár utalások intézése, késedelmes fizetések kezelése
Rendezvényszervezés:
- helyszín, eszközök megkeresése
- résztvevők megkeresése, koordinálása
- marketing tevékenység
Ha vesztettél már el potenciális ügyfelet, mert nem reagáltál elég gyorsan, ha felejtettél el megbeszéléseket, találkozókat, ha érezted már úgy, hogy összecsapnak a fejed felett a hullámok, elborítanak a feladatok és az adminisztráció, ha nem tudsz nyugodtan szabadságra menni évek óta, ha a családod már lassan meg sem ismer, ha azt érzed, hogy már egyáltalán nem is azzal foglalkozol, amit szeretsz és amiért belevágtál az egészbe, tégy velem egy próbát, hadd segítsek, nem fogod megbánni.