... ...
Menü Bezárás
rendezvény háttér

A kezdet

13 évvel ezelőtt, amikor egy wifi-kellékeket forgalmazó webshopban dolgoztam és egy nagy látogatottságú netes lap aktív felhasználója voltam, megkeresett egy kedves ismerős, hogy egy kórházban fekvő kislánynak nem tudnék-e netet intézni, mert nagyon unatkozik.

Pont annyi idős volt, mint a kisebbik lányom, elmentem hozzá. Kiderült, hogy semmi dolga már a kórházban, valami vírus támadta meg, amitől lebénult, szépen lassan gyógyul, nem csinálnak már vele semmit, csakis azért nem mehet haza, mert nincs hordozható lélegeztetőgép, amire szüksége lenne otthon.

Belenéztem a hatalmas sötétkék szemébe és elvesztem.

Netet végül nem tudtam csinálni rendes hálózat híján, de volt velem valaki, aki azt mondta, csináljunk segélykoncertet, vegyünk neki lélegeztetőgépet és akkor hazamehet.

Abban a pillanatban jó ötletnek tűnt.

Aztán a valakiről kiderült, hogy nem igazán megalapozottak az elképzelései, mondhatni, nagyképernyős színes tévé, nagyjából semmi nem valósult meg mindabból, amit felvázolt.

Én viszont megígértem a gyereknek, a sötétkék szemébe nézve, úgyhogy muszáj volt.

Egyedül maradtam hirtelen.

Következett 3 feledhetetlen, irgalmatlan hónap, időpontom, célom volt, helyszínem, résztvevők és semmim se nem, na innen szép nyerni.

Csodás zenekarokat nyertem meg az ügynek, világhírű hangszerforgalmazó segítségével lett énnekem drága Somló Tomi, Gerendás Peti. Édes Falusi Mariannt megkerestem, azt hiszem, talán ő terjesztette a gondom… Vagy Gerendai Károly, akinek írtam egy kétségbeesett levelet, hogy nincs helyszínem, valami info@sziget.hu-ra, és egy héten belül felhívott, hogy mit segíthet (azért ez elképesztő volt, még a koncert napján is hívott, hogy most repül Párizsba, ezért nem tud jönni, de reméli, minden rendben lesz), na mindegy, már nem emlékszem, miért, de felhívott végül a Műjég igazgatója kisvártatva, hogy ő adná a helyszínt szívesen és persze ingyen.

Öcsém készített szórólapokat, én weblapot, terjesztettük a hírt.

Akkor éppen felújították a műjégpályát, a tavat leengedték, így nyertük el szerintem a világtörténelem leggyönyörűbb koncerthelyszínét, íme. (Éjjel még lenyűgözőbb volt.)

Lett vérprofi színpad- és hangtechnika, catering, drága Pataki Zita, mint fővédnök és konferansz. (A képen a kislány és édesanyja meg Zita.)

Telt az idő, bár összesen se volt túl sok, januártól áprilisig, de Zita intézett tévépromóciót, én tárgyaltam a zenekarokkal (is), egyikük képviselője megkérdezte a megbeszélésen, hogy minek hozzuk oda azt a béna kislányt… (Akit egyébként nem a pénz meg a gép érdekelt mindvégig, mert gyerek, hanem a remény...)

Ők aztán már nem voltak benne a műsorban.

Ekkor Somló Tomi eltörte a karját. Megrémültem, ő viszont nem, semmi nem akadályozhatta meg.:-)

Amikor odaért a koncertre, épp hülyére aggódtam magam – szokás szerint -, hogy minden ellenére nincs túl sok néző, úristen, mi lesz. Megölelt, azt mondta, nem lesz semmi baj, tökjó buli lesz, gyere, igyunk egy kávét.

A netes lap többi felhasználója jött jegyszedőnek – sokukkal akkor találkoztam először személyesen -, másik öcsém intézett biztonsági szolgálatot.

És tökjó buli volt, Gerendás Peti azt mondta, neki is van törött szárnyú madárkája, kötelessége itt lenni.

Annyira jó volt a hangulat, hogy amikor kétszer kijöttek a rendőrök, hogy mosmárezeléghangos, a technikusok alig voltak hajlandóak lehalkítani. Amikor hajnal négykor végeztünk, ők, akik reggel 8 óta dolgoztak ingyen, megköszönték nekem, hogy ilyen minőségi műsort raktam össze, mert határtalanul élvezték.

Gyönyörű este volt.

Aznap nyolcvanan, előtte még kábé tizen tettek meg mindent a kérésemre a kislány kedvéért mindenfajta anyagi haszon vagy legalább költségtérítés nélkül.

A lélegeztetőgépet a bevételből és a hírverés miatti adakozásból megvettük a kórháznak, azzal a feltétellel, hogy a kislány használja, amíg szüksége van rá.

Már visszaadta, meggyógyult, a kórház ma is használja.

Két nagyon fontos dolgot tanultam az egészből.

Egyrészt hogy van még egy csomó jó ember a világban, akikkel jó együtt jót tenni, nincs lehetetlen.

Másrészt hogy bármire képes vagyok, bármilyen nehéz is, ha egyszer megígértem a gyereknek…