... ...
Menü Bezárás
autocad

Azok a boldog, szép napok…

1996-ban lett énnekem betárcsázós internetem. Amin akkor még túl sok minden nem volt, maximum a zenemegosztó, amit aktívan használtunk is, mert munka közben mindig szólt a zene, meg lehetett e-mailezni.

Ugyanebben az időben talált meg a cades műszaki rajzolás, ami kisvártatva úgy felfejlődött, hogy a csapat a házam alagsorában 6 gépen, hálózatban rajzolta meg fél Magyarország telefonhálózatát.

A határidők már akkor is durvák voltak, megesett, hogy 48 órán át egyhuzamban rajzoltunk, senki nem ment nemhogy haza, de ágyba se, aki nagyon elfáradt, kiment tíz percre a kertbe focizni a kutyával. Különböző rokonok, barátok hoztak időnként valamit enni, mert nekünk erre még csak gondolni se volt időnk.

Amikor épp mindenki agya teljesen elpusztult, akkor a kis hálózatunkon nekiláttunk a harcolós játéknak, fröcskölt a vér, szakadtak le a testrészek, jól kitomboltuk magunkat és ment tovább a munka.

A leadás rendszerint reggel 8 tájban történt, utolsó erőnkkel küldtük el a betárcsázóson az elkészült anyagot, miközben a megbízónk már az ő megbízójának irodájában rágta a körmét, hogy meglesz-e mindaz, aminek meg kell lennie.

Volt aztán olyan hamvába holt gyakorlat, hogy kibővülve költözzünk a megbízónk alagsorába.

Tudni kell, hogy az akkoriban nem túl combos gépeken az Autocadet nem lehetett 5 perces automatikus mentésre állítani, ugyanis akkora fájlokkal dolgoztunk, amik miatt ilyenkor jó pár percig – amíg lezajlott a mentés – nem tudtunk csinálni semmit.

Ezért 2-3 órás mentést állítottunk be, kinek mennyi türelme volt. Történt aztán, hogy érkezett a feleség a pár nap folyamatos meló miatt keletkezett piszkot elhárítandó – reggel fél nyolckor, tehát a leadási határidő előtt félórával – és pont ekkor érezte úgy, hogy most azonnal porszívóznia kell, úgyhogy egyetlen laza mozdulattal kitépte a konnektorból azt a hosszabbítót, amiről nagyjából az összes gép kapta az áramot.

Nem nagyon értette, miért borulunk nyolcan zokogva a számítógépeink billentyűzetére.

Úgyhogy inkább hazaköltöztünk a nyugalomba, rengeteg sok gyönyörű dolgot megrajzoltunk ott.

Amikor pedig épp a környékünkről érkeztek értelmezhetetlen alapanyagok, sokszor beültünk a kocsiba és elmentünk megnézni, hogy a valóságban miről is van szó.

Így találtunk például butus mérnök által konkrétan a tóba tervezett telefonhálózatot – felhívtam ekkor a vezető tervezőnket: Te Feri, van nekünk búvárkábelünk..? Kihordott lábon egy szívinfarktust, aztán telefonon megbeszéltük, mit hova tegyek, hogy jó legyen.

Láttunk sokszázéves fák lombjába tervezett légkábelt, ezer éve betokosodott régi vasúti sínbe tervezett földkábelt és mindent, ami szem-szájnak ingere.

A rajzokon a különféle kábeleket különféle jelöléssel különböztetjük meg, a UPC kábel pédául szaggatott vonal, időnkénti UPC felirattal a vonal kihagyásaiban.

Volt mérnök, aki a saját tervezett kábelével kikerülte a UPC feliratot, mintha az valódi fizikai akadály volna. Azt hiszem, ez volt a non plus ultra.:-)

Később meg már volt olyan mérnök is, aki ismert – és amúgy sem állt a helyzet magaslatán -, aki úgy pirosozta össze az új hálózattal a kiplottolt térképszelvényeimet, hogy közben ezt dünnyögte az orra alá: “Én most ezt csak jelzem, ezt meg elrontottam, majd te úgyis jól rajzolod meg…”

Nagyon szerettem csinálni.